LILY LUNA POTTER

-Lily, megyünk SVK-ra?
Oldalra pillantottam, majd egy cinkos mosoly kíséretében megráztam a fejemet. Hová is sietünk, amikor még van legalább tizenöt percünk, mire oda kell érni. Ugyan már… Az előttem lévő pergamenre pillantottam, az imént rajzolgattam egy kicsit. Teljesen értelmetlen volt, már azt se tudom mi akart ez lenni...  A földszinten az egyik ablakpárkányon ücsörögtünk és az igazság az, hogy semmi ihletem nincs órára menni. Kinek van így az első héten? Sőt… már házit is kell csinálni. Borzasztó. Na, nem mintha nem szokhattam volna ezt meg már az évek során. De azért most a negyedik, mégis más. A következő évem már közelít a véghez és itt van az RBF... Sokan azt mondják, hogy nem vészes, persze a bátyám meg ijesztget vele, hogy meg fogok bukni meg hasonlók. Anyuék pedig mindig azt mondták, hogy a fiúk közel sem tanultak annyit soha, mint én egy év alatt, úgyhogy nem kell félnem. Na de jó! Addig még van egy év... és ezt az évemet már rá fogom szentelni arra, hogy elkezdjek gyakorolni...
A táskámba dobtam a papirost, a tollat majd vállamra akasztottam és intettem az évfolyamtársamnak, hogy menjünk. Még körülbelül öt perc volt, és ahogy a tanárt ismerem, úgyis hamarabb odaér. Azért meg nem vagyunk annyira messze, hogy ne érjünk oda. Maximum kapunk egy kis szidást, de ez még belefér. Volt már rosszabb is.
Nem sokkal később már ott is voltunk, és éppen indultam volna be a terembe, amikor megláttam Corneliát és a követőit. Hm… mivel nem túlzottan bírjuk egymást –ez olyan egyszer én egyszer ő tesz keresztbe- ezért körülnéztem. A mellettem lévőnek, akivel jöttem, biccentettem, hogy segítsen már egy kicsit. Persze mi volt az ő feladata? Mosolyogva lépkedett Corneliáékhoz, és megpróbálta elvonni a figyelmüket. Közben a hátuk mögé sétáltam, elővettem a pálcámat majd amikor láttam, hogy tiszta a terep – a csajszi valami fura bűbájt kezdett el próbálgatni előttük és kicsit felheccelte őket-, addig én egy finoman egy invito-val előhoztam teljesen észrevétlenül –remélem- Cornelia leckéjét. A zsebbe gyűrtem, majd besasszéztam a tanár után a terembe. Elvigyorodtam. Még ha észre is vette… hát nem különösebben érdekel a dolog. Legyen. Kihívás. Szeretem. Ha ő is ilyesmit csinál akkor én mért hagyjam magamat?
Eltelt már majdnem az egész óra, persze nem nyugalommentesen, hiszem a Mardekárosok mindig valamivel piszkálják a Griffendéleseket vagy fordítva. Ez az örökös balhé... nem mintha néha nem lenne ínyemre, de van amikor már sok. Főleg ha a családom többi tagjával kezdenek.
-Pszt. Mindjárt vége az órának. Elmegyünk a nagyterembe aztán?
Pillantottam Hugora immáron, aki általában ilyenkor mindig mellettem ült.  Ő csak bólintott egyet. Nem volt az, akit mindenbe bele lehet vonszolni, de azért… próbálkoztam olyasmivel. Néha sikerült rávennem erre arra, meg hát szinte össze vagyunk nőve. Ő úgy szeret engem ahogy vagyok. Kicsit túlpörgősen meg nagyon kislányosan egyes szempontokból, de hát még csak 14 vagyok.. majd lassan megkomolyodom. Lassan...
Körülbelül még öt perc lehetett az órából, amikor már elpakoltam a cuccomat, útra készen. Persze az óra alatt áttanulmányoztam Cornelia leckéjét, ami számomra nem sokat jelentett. Mi beadtuk a sajátunkat mielőtt megindultunk ki Hugoval, de előtte még visszanéztem és elvigyorodtam azon, hogy Cornelia a leckéjét keresi teljes erőfeszítéssel a táskájában.
-Mondtam már, hogy úgy, mint a múltkor még soha nem láttalak repülni? Szerintem apádra ütöttél...
Nagy szemekkel meredt rám Hugo és hozott vissza az „élők” sorába. Na igen, a repülés és a kviddics. Elég nagy érdeklődést mutatok ez a két dolog iránt, de mondjuk egyelőre még csak kutató szempontból. Repülni szeretek hobbiból, a kviddicset meg úgy gondolom, hogy majd hatodikban kipróbálom. Idén meg csak pár dologra szeretnék rákoncentrálni. Például az animágiára.
-Köszi. Majd egyszer talán élek vele...
Idő közben oda is értünk az előcsarnokba, ami nem gáz, csak éppen nem gondoltam volna, hogy Corneliával találkozom majd megint össze… vagyis csak azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Egy nap egyszer nagyon is elég belőle. Erre tessék. A probléma pedig az volt, hogy az oldalán a csínytársamat fogta. Jaj dejó. Szeretem amikor beköpnek.
-Engedd el Cornelia.
Ilyenkor azért nem vagyok sem félős, sem olyan, hogy otthagyom a barátomat az „ellenségnél”. Ha már megcsináltuk a csínyt, akkor vállalom a következményeket. Én kezdtem, nekem kellene ott lennem...
(folyt talán a játéktéren )

elfogadva

Az első gondolatom, miután elolvastam: Lily-t aztán megtanították a bátyjai a csínytevés igazi módjára! Kicsit szántam Corneliát, de aztán a végén rájöttem, hogy azért őt sem kell annyira félteni. Nagyon ügyesen formáltad meg Lily jellemét, én nekem még mindig az a véleményem, hogy látszik rajta a bátyjai "nevelő" hatása. És ráadásul hihető, hogy tizennégy éves, nagyon megkedvelhető személyiség, kicsit édes, kicsit rossz, de hát ő Lily!
Nyomás avatart és patrónust foglalni, nehogy lecsapja valaki őket a kezedről! További jó szórakozást itt az oldalon, na meg persze sok-sok játékot!