JAMES SIRIUS POTTER

Világéletemben szemtelen gyerek voltam, így senkit sem lepett meg mikor első csúnya szavamat egy idegenre mondtam ki. Na, jó talán a férfi meglepődött a váratlan szitokszavak hallatán, de én egész végig abban a hitben voltam, hogy a kalapját dicsérem. Aztán anyám világosított fel azzal, hogy ez bizony még a trollok mércéjével mérve sem volt bók, de még csak egy kedves szó sem. Én azonban úgy voltam vele, hogy a férfi kezdte, mikor is olyan szavakat használt a leírásomra, mint „tiszta apja”, meg „édes kisgyerek”. Én csupán így fejeztem ki nem tetszésemet ezekkel kapcsolatban. Azt megtapasztalhatta, hogy menyire nem vagyok „édes”, és, hogy az apámra sem hasonlítok annyira, mint ahogy azt mindenki annyira szeretné. Inkább a nagyapámra hasonlítok, vagyis szeretnék hasonlítani minden erőmmel. Mégis szinte mindig megkapom azt a bizonyos „tiszta apja” kifejezést, vagy ha nem azt, akkor rosszabbat. Az apád is ezt tenné… az apád is ilyen volt… az apád is pont ugyan ezt tette… te miért nem tudsz olyan lenni? Biztos nagyon büszke lenne rád… És ilyenkor szoktam felrohanni a plafonra, jobb esetben. Rosszabb esetben egyszerűen képen törlöm az illetőt, mert tudja is ő milyen fárasztó, ha nap, mint nap az apám képmását látják bennem.
Ja, hát, fogalmam sincs mi volt ez a kis őszinteségi rohamom, de örülnék neki, ha nem adnád senkinek sem tovább. Nem mintha összeomolna tökéletes kis világom. de az apámmal már így is kiélezett viszonyban vagyok, mióta a fejéhez vágtam, hogy ő milyen rossz apa.
Nyáron történt, épp egy szombati napon, amikor is egy kisgyermekkori emlékem bukkant fel a semmiből. Nem tudom, hogy honnan, vagy, hogy miért, annyit tudok csupán, hogy megrázó volt. Az első évem a Roxfortban rémálom volt, folyamatos piszkálódások a társaim felől, amíg úgy nem kezdtem el viselkedni, mint a nagyapám. Előtte sem voltam egy angyal, de mégis másabb voltam, ha csak egy kicsit is. A szüleim pedig azt hitték, hogy a környezet tette a változást. Aztán azon a nyáron elmondtam apámnak. Füllesztő volt a hőség és igazából fogalmam sincs miben reménykedtem, mit fog mondani. vállon vereget, és azt mondja, sajnálom? Az nem ő lett volna.
- Ez sajnálatos… Legközelebb próbáld meg jobban kezelni a dolgot.
Ennyi volt a hozzáfűznivalója. És ekkor mondtam neki, hogy rossz apa mert az is. Azóta, amikor tudom, kerülöm őt és nem csak azért, mert nem akarok vele többet veszekedni, de már belefáradtam abba, hogy az ő tökéletes fia legyek. Végre el kéne fogadnia a tényt, hogy soha nem leszek olyan, mint ő. Eleinte igyekeztem, aztán feladtam, mert rájöttem ez nem én vagyok. És miért akarnék valaki más lenni? Hisz egy ördögien jóképű férfi, mint én megérdemli, hogy azt tegye, amit akar. Mint például csirke hangra változtatni az átváltoztatástan tanár hangját, hogy végig csipogja az órát. Mert ez vagyok én, nem pedig egy világmegmentő fia.
Hogyan is foglalnám össze magam? Szép vagyok okos vagyok (utóbbit baromi jól titkolom), sőt már-már a tökéletes felé hajlok. Lehetnék bárki a világon, de én, én vagyok. Lehetnék az a fajta ember, aki a könnyebb utata választja, de úgy érzem a nehézben több a kihívás.  Lehetnék gaz csábító, de én... várjunk csak... Szóval, a lényeg, hogy én, én vagyok.

elfogadva

A pimasz Potter megérkezett közénk! James kissé arrogáns, szemtelen jellemét élénken festetted le, én nagyon is eltudom képzelni. Mintha csak folytattad volna az eredeti könyv epilógusát. Az egész előtörténet, a jellemed mind nagyon egyben volt, jól megfogalmazva, folyamatosan vigyorogtam az olvasása közben.
Nyomás foglalózni, aztán utána hódítsd meg a játékteret!